A szolgálatok havi szinten történnek beosztásra, két szolgálati csoportra ("A" és "B") osztva. Az alkalmazotti állomány két csoportra bontva a törvényi minimum létszámot (1fő híradós + 4 fő a fecskendőn) tudja biztosítani munkaidőben, de az önkéntes létszámra is építve igyekszünk mindig az 1 rajt, azaz hat főt biztosítani napi szinten. Mivel az önkénteseink mindegyike dolgozik vagy tanul és nem helyben Jászkiséren, így ezzel a létszámmal hétköznapokon csak délután és este, illetve hétvégén tudunk kalkulálni.
A szolgálatok rendben, az önkéntesek részéről is komolyan kezelve kerülnek ellátásra.
A működési területünkhöz tartozó települések közül Tiszasülyről rendelkeztünk kevesebb információval és kevesebb helyismerettel, ezért már decemberben helyismereti foglalkozáson jártunk ott. Megismerkedtünk a település vezetésével, jelentősebb cégekkel, ellenőriztük a vízmuvet karbantartó GAMESZ vezetővel a rendelkezésünkre álló tűzcsapjegyzék hitelességét, azt szükséges mértékben korrigáltuk.
Jászapáti tekintetében jó kapcsolatunk és együttműködésünk van az Önkéntes Egyesülettel. Ők szakmai szempontból nagy segítségül szolgálnak munkánkhoz, helyi informátorok, kialakult kapcsolatrendszerük, helyismeretük révén. Idáig minden vonulásunkat velük karöltve, segíto munkájukat igénybe véve hajtottuk végre. Jászapátin is helyismereti foglalkozásokat tartottunk és tartunk a minél naprakészebb munkához.
Tűzoltóságunk szakmai ellenőrzési jogkörét a J-N-SZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság végzi. Az ellenőrzési jogkör gyakorlása mellett az igazgatóság vezetése és szakmai stábja fontos segítő és tanácsadó szerepet végez.
Jó kapcsolatunk van a Jászberényi és Szolnoki HÖT-tel, és vezetőikkel, akik maximális segítséget nyújtva úgy erkölcsileg, mint szakmailag és gyakorlatban segítik munkánkat.

 
Névnap
Ma 2018. február 25., vasárnap,
Géza napja van.
Holnap Edina napja lesz.
Oldalstatisztika
Tagok : 1129
Tartalom : 37
Tartalom találatai : 112655
Ki olvas minket?
Oldalainkat 41 vendég böngészi